Ha bemocskolod e házat, azzal magadra vonhatod az istenek haragját.-Az istenek...Istenek...Az istenek? Csak rajta, fohászkodj hozzájuk! Imádkozz... Kérj tőlük segítséget. Azoktól az istenektől, akik tétlenül nézték, ahogy az asszonyomon és agyerekeimen úrrá lett a betegség. Én…
Hol van a holmid, öreg? Nem készültél fel az útra?-Az efféle kalandozások a bohó fiataloknak valók. Nem az olyan göthös vén kecskéknek, mint én.Kérlek, gondold át. Tudod, hogy itt maradni öngyilkosság.-Ha felbukkannak, legalább gyors halálom lesz. Amennyire én tudom, nem…
Semmi ostobaság! Csak száradni húzodtam ide. Ha lenne bármi más hely, higgye el, ott lennék. Ahogy az eső alábbhagy, eltűnök. Maga aztán elég furcsa, tudja?-Meg tudom érteni, miért ezt az életet választottad. De ez az élet nem élet.Nincs más élet, amit magaménak mondhatnék.Úgy…
A lényed amit kifelé sugárzik az olyan békés, olyan nyugalmat áraszt... egészen addig míg valaki bele nem néz jó mélyen a szemedbe és meglátja a tűzet. Nem az élet tűzét, hanem a pusztításét.
A némán eltűnő, félig rendhagyó makacsság lesz majd támaszul, s közeli rokoni viszonyulásban a józan ésszel. A szívben fürdető , féltő elmarás magamtól tesz majd áruló igazságot végre köztünk vagy inkább közénk. S kérve kéri tőlem az egész számmal osztható…
Ha már nincs tested, akkor nincs mihez visszatérned. Halj meg és könyörögj a megbocsátásért. Túl sokáig játszottál a halottak lelkével. Megbűnhődtél érte.-Még egy utolsó dolgot szeretnék tudni. Annak a nevét, akit ismertél és szerinted hasonlít rám.... azért élek, hogy…
Én azt mondtam, a seregedet pusztítom el.Árnybíró lettem és visszatértem. -Végre megmenekültünk!Takarodjatok, ostobák.Azt hiszitek, értetek jöttem vissza?-Ostobák?Egyedül vagyok, mégis megijedtetek tőlem pedig még fegyveretek is van. Az ilyen ostobákkal tényleg végezni…