Kinéztél már az ablakon, láttad a fekete felleget, a gyorsan ömlő sötét felhőket?
Belenéztél már a szívedbe, láttad a sötét érzéseket, a sebesen áramló gyűlöletet?
Mostanság csak ezt látom, ha ki vagy csak be....tekintet. Nem volt ez mindig így, nem volt ennyire erős, nyilvánvaló. Nem volt ez a vihar, spirálisan egymásba kapcsolódó kerek egység volt. Mintapéldája a túlzott szeretetnek és a haragnak. Csábító dolog volt ezt a szélsőséget kihasználva kilógni a sorból. Jó volt játszani, szilánkokat szórva a másik szemébe.
Azonban a színészkedésnek elég régen vége szakadt. Ahogy gyűlt a tapasztalat, tudás... úgy nőtt a sötétség is bennem. Termőföld lettem ahol a Gonosz magot vetett, ezernyi apró ember szenvedéséből. Idő kellett ehhez is hogy felismerjem, nem vagyok jó ember, ember se.
Ezért bámulom most is az eget, látom magam a sötét fellegekben.
