Lassan a szürkeség kezd Lilává válni, olyasmi érzés ez mint amikor megfagysz. Képtelen vagy mozogni, megérinteni a másikat. Vonz a szerencsétlen színe, ez az ami szép lassan életre kelt. Felmelegíti a lelked ahol lassan de biztosan kicsirázik egy rózsához hasonlatos, gonosz és mégis szenvedélyes, virág. Ahogy ez elkezd nőni, úgy elkezdek olvadni, megreped a jégpáncél ami eddig magába temetett... de óvott is. Egyre erősebb a szín, formásabbak a sziromlevelek, mostanra már az illatát is érzem. Erőt ad hogy kiszabaduljak, hogy oda tudjak menni a Lilához..ahhoz a csodálatos fényhez, aki fagyos és forró. Ezért ilyen bámulatos, ahogy a piros és a kék tökéletesen egyesül egy személyben, ez a fajta kettősség ami a tökéletességbe emeli.
Ez a fajta tökéletesség iránti vágy...ez az ami megbolondít és legyengít mert érzelmeket terem a virág.
Ez a fajta tökéletes vágyódás ami megöl... mert a nagy hévben a fagyos testem elolvadt.
Magába szívott a megrepedezett sós talaj.
Virágom is elhervadt ahogy elfogyott belőlem az élet, az érzelem, a remény.
Csakis egy dolog maradt meg belőlem...a vágy hogy legyen egy Lilám.
