Elég komor álmosító az idő, csendes gyilkos. Módszeresen kínoz, sötét egyszínű szürkeségével, később a fáradt magány hívja társul, míg végül marad az álmodozás, lelki szárnyalás, extázis majd hirtelen ezer átkozott kéz ránt vissza a valóságba. Ez is csak egy újabb színtelen nap. Eső se erősen esik, csak komótosan. Ilyenkor még ázni is jó kicsit és arra gondolni hogy valaki majd felmelegít.
Hát nem egy társ az biztos, ugyanis ennek mélységes hiányát tapasztalom... marad az alkohol. Belőle se sok mert Ő is a halálom kívánja, gonosz társa az Időnek és testvére a Komorságnak. Élvezni se lehet az élvezeteket, ez kicsit groteszk.
Kacérkodok egy gondolattal azonban... ki kell vernem a fejemből. Az meg még ráér, kicsit merítek belőle, mert van fénye, amíg az ura vagyok addig talán nincs gond.
Meg különben is? Miért is lenne jó nekem?
Nem bírnék ezzel a feladattal, csak magamat hitegetem. Jó lenne egy lila fény.
Mára azonban csak egy ing jutott...színbe stimmel, jelentésébe kevésbé.
Hol van az esernyőm ilyen időbe?
