Unalmasság az élet kulcsa, a szürke köd a lényeg...ami elhomályosítja a látásmódot és egy szokatlan új világot tár fel. Mert nem látod az úgynevezett „normát”. Azonban ez az egyhangú szürkeség köré burkolt szivárvány lesz a leggyengébb pont. Mert ha azt valaki egyszer megfejti, vége mindennek... egyszerűvé válik az ember, hiába kecsegtető a köret, könnyen rá lehet lelni a lényegre. Nincs játék se izgalom... ez a végső kivetkőzés, levetkőzés, megadás, önfeláldozás a másik oltárján.
Nem ide vág... de kurvára szeretném ha csak a felét amit gondolok, érzek azt megértenéd.
Lehet nem itt tartanék, lehet te sem. Tudtam hogy erős vagyok, mert a vulkánból születtem, én Tufa.
Ez a tufaság okozza a vesztem, mindahányszor mert hallgatok a szívemre. Értelmet és logikát vesztve puszta ösztön lénnyé válok, ami egy idő után unalmas.
Érdekességét veszti, tiltottságot old fel... és hát Éva se a free gyümit happolja.
Most is sok a gát, éppen elég ahhoz hogy újra ne kövessem el ezt a hibának nem nevezhető, őszinte érzést...magamat megkímélve a hasonló törésektől.
Ez egy heg, mint a többi. Amit nem gyógyít be semmi se, és pont azért hogy emlék maradjon és tapasztalat.
Mert nem éri meg magad oda adni senkinek se. Ez nem mese, ez a kibaszott trú fáking black metál... vagy az élet ahogy ti nevezitek.
-De miért is?
Nézd csak meg a mögötted eltelt időszakot, kellemes emlékeket őrzöl meg, ettől hiszed azt hogy voltak jó pillanatok, tanultam, éreztem, éltem. Szép és jó. De nézd meg a mostani időszakot, hol vidít fel téged a múlt? Mert engem sehol se, csak szürkévé tesz.
-Most akkor nincsenek szép emlékek, és tanulhatni való a múlt hibáiból?
Emlékek vannak, jók és rosszak... hibák is. De a tudat h hibáztál nem segít, csak elkeserít. Mert mi lett volna ha nem hibázol, ha érdekes maradsz, csábító, kellemes, jó, megfelelő?
-...
Látod, nem éri meg érezni....
