Szívesen belezuhannék a soha nem látott tengerbe, óceánba. Komor időben, valami szikláról, lebuknék mint az angyalok. Hatalmas csobbanás és a jéghideg víz megbódítana, otthonra lelne a lelkem. Ahogy süllyedek mint egy élettelen tárgy, a hullám ringatná a koporsóm. Ott meglátnám magam, abba a kristálytiszta vízben. Várnék egy kézre ami a Nap felől nyúlna felém, egy bársonyos érintésű meleg kézre, abban a fagyos mennyben. Utoljára még megérintem óvatosan, nehogy magammal rántsam. Majd tovább süllyednék a sötét mélység felé, ahol örökre elvesznék, otthon.
